2013. június 11., kedd

Nagyanyáink bőrápolási praktikái I.




Szinte bármelyik régi szakácskönyvet fellapozzuk, a mindennapi ételeken túl különböző betegségek esetén ajánlott ételek receptjeivel is találkozhatunk, de Zilahy Ágnes egy bőrápolással kapcsolatos receptet is belecsempészett a szakácskönyvébe.

Mosdószer

A meleg konyhán felhevült arczra az alább irt mosdószer igen jótékonyan hat és semmiképpen sem ártalmas. Tegyünk egy liter közönséges pálinkába, tiz krajczár ára kánfort és négy czitromnak kicsavart levét. Fél kiló rizskását sütőbe vagy valami meleg helyen száritsuk ki annyira, hogy mozsárban lehessen törni. Ha megtörtük, sürü szitán ejtsük át és azt a szép, puha lisztet tegyük a czitromos és kánforos pálinkába; rázzuk jól fel, öntsük szük száju üvegbe és dugjuk jól be. Használatkor ismét rázzuk fel jól az üveget. Minden nap főzés után, délben, estve és reggel, kis darab szivacsot mártsunk bele egy tányérkába töltött mosdóba, arczunkat áztassuk meg jól a nedves szivacscsal, azután ne töröljük le; a szesz ugyis gyorsan elpárolog.”

Zilahy Ágnes: Valódi magyar szakácskönyv
itt elérhető:

Az nem lepett meg, hogy Medve Imre:A magyar gazdasszony teendői a közéletben házban és konyhában - Kézi és segédkönyv nők és hajadonok számára c. könyvében pontos gyakorlati útmutatót kapunk az arcbőr, kéz, haj tisztításáról és ápolásáról, mivel a könyv elég pontosan meghatározza, hogy mik azok a szabályok a viselkedés, öltözködés, levélírás stb. terén, amit egy nőnek ajánlatos követni, továbbá legalább tizenöt oldalon keresztül sorolja fel a nők számára hasznos olvasmányokat.
Visszatérve a bőrápoláshoz, itt nemcsak arra kapnak eligazítást a könyv olvasói, hogy mikor, hogyan és mivel ápolják bizonyos testrészeket, de arra is van figyelmeztetés, hogy a bőrön jelentkező elváltozások, pattanás,szemölcs, májfolt „belső bajtól” származnak, ahol a belső problémát kell előbb megszűntetni, utána a tünettel foglalkozni. Azt kicsit hiányolom, hogy a láb ápolásáról nem eseik szó, csak betegségként "Bőrbetegségeknél a langyos fürdés is igen hasznos, valamint a szappan, só és .hamuból készült lábvizek."(az nem teljesen világos, hogy bőrbetegség esetén vagyünk hamuból készült lábvizet vagy a láb bőrbetegsége esetén) és az öltözékről részben kerül még szóba, de inkább csak a lábbelik és egészség közötti összefüggésben. „A czipőkre nem csupán az eleganczia, de az egészség szempontjából is gondot kell fordítani; ne legyenek azok finomak és könnyűk, hanem jók és tartósak; mert  a láb meghűtése rendesen a legelső oka a betegségeknek. Viseljünk tehát jó czipőket, s inkább azon iparkodjunk, hogy jó egészségünk, mint kis lábunk legyen.”(Öltözékről 85.o)
Ezen házi bőrápolási praktikak nagyrésze (szerintem) ma is alkalmazható, bár én még soha nem próbáltam főtt tojással tisztítani az arcomat, de ki fogom próbálni. Mivel ez a fejezet (is) elég terjedelmes, abban a reményben, hogy valaki elolvassa, két részre bontottam, legközelebb a kölönböző kenőcsök és illatos szappanok készítése következik.

„Az arczbőr gondviseléséről.

Kiket a természet maga szép és egészséges arczbőrrel megáldott, jól teszik, ha azon vágytól el nem csábíttatva, hogy még szebbeknek látszassanak, mindenféle szépítőszerektől, bárminők legyenek is azok, arczukat megóvják; habár áll is azon szabály, hogy a természet e kölönös áldását elhanyagolni könnyelműség.
Hogy az arczbőrt szépen fehéren és épen megtartsuk mesterséges segédeszközök nélkül, következő útmutatásokat tartsunk szem előtt.

Az arcz- és kézmosásra csak eső, hó-, patak- és folyóvizet, de soha kút- vagy forrásvizet ne használj, mert ez ä bőrt elkerülhetetlenül durvává és kérgessé teszi. Ha azonban épen más víz nincsen, mint csak kútvíz, akkor azt forrald fel és hagyd kihűlni; ha a víz forrása alatt
egy pár petrezselyem levelet bele teszünk, ezen egyszerű szer a bőr kérgezését akadályozza.
A mosdóvíz legyen mindig egyforma langyos.Mosdás előtt egy friss tyúk tojást főzz meg keményre, azt hámozd le, tedd finom vászonruhába s nyomd addig, míg olajos nedvességet ad, azzal aztán kend be arczodat, mert ennél semmi sem viszi jobban le a szennyet, és úgy mosd meg langyos vízzel. Szappannal képedet soha se mosd. Lefekvés előtt este igen jó savóval megmosdani.
Tavaszkor szél és por ellen, valamint nyáron is legjobb védőszer a fehér fátyol, télen fekete.
Napernyő vagy széles szalmakalap nélkül nyáron a szabadba ne menj, mert semmit sem oly nehéz kiirtani,mint azon barna foltokat, melyeket a bőr a nap behatása által nyer, és ha nagyon megbámulsz, eredeti színedet évek múlva sem nyered vissza.
A festék bármely neme is ártalmas; de leginkább a fehér, mely pár év múlva nemcsak a bőrt rontja meg, hanem az egészséget is megtámadja és életveszéllyel jár, mivel a fehér festék mérget tartalmaz.Színésznők, kik a fehérfesték használatát némelykor el nem kerülhetik, igen jól teszik, ha csak rizsport használnak, habár ez sem jó, mivel a bőr pórusait eltömi, azonban nincs benne méreg és lefekvés előtt lemosható.
A pírós festékben sincs ugyan méreg, de mivel a pórusokat az is eltömi, ez sem ajánlható, és nem is szép, mert egy oly fehér és pírósra kifestett arcz, inkább czímer vagy viaszbábhoz, mint élő lényhez hasonlít, s külünösen nevetséges is.
Azon hölgyek, kiknek különös halvány arczszínök van, ha nagyobb társaságokba mennek, kénytelenek kevés pírósítót használni, nehogy a fényes világításnál beteges halavány szín ok feltűnjék. Ezeknek azt tanácslom, hogy a legfinomabb párisi carminnal pírósítsák arczukat,
de lefekvés előtt jól letörölvén azt, langyos esővízzel vagy savóval mossák le.
Ha arczbőröd eredeti tisztaságából vagy simaságából veszteni kezd, ezen hangyatlásnak előjeleit ne vedd közömbösen, mivel eleinte ezen bajt csekély ellenszerrel lehet orvosolni, míg később minden fáradságod hasztalan marad.
Az ilyen bajok, valamint a szeplő, a pattanások, szömöcs és foltok leginkább belső bajoktól származnak, azért külső szerekkel nem tanácsos azokat orvosolni, mivel ily esetekben a betegség könnyen belsőrészeidre különösen mellre és szemre származik át, s veszedelmes
bajokat okozhat. Azért ilyenkor eleinte könnyű, ha pedig a baj nagyobbodni kezd, erősen tisztító belső szereket végy be, és csak midőn a test belsőleg tökéletesen tiszta, akkor lehet külső orvosi szereket használnod. Külső szerül a bőrbetegségek enyhítésére Kummer
mosóvizén kívül igen alkalmas a Lilioriaise de nem nagy mértékben használva.
Szömöcsöknél  igen ártatlan és használható szer az olyan vízzel való mosás, melyben hámozott mandulák forraltattak. Más szer a sósvízzeli mosakodás, csakhogy ezen mosakodást nagy türelemmel hónapokig kell folytatnod, hogy használjon. Bőrbetegségeknél a langyos
fürdés is igen hasznos, valamint a szappan, só és .hamuból készült lábvizek.
Orvosi tanács nélkül a májfoltokat külső mosdószerekkel orvosolni mindig ártalmas, mivel ezek is belső bajok jelei, melyeket előbb el kell hárítani, mielőtt külsőleg lehetne valamit használni. Ha már belső tisztító szerek a bajt eltávolították hathatós szerek a májfoltok eltávolítására az úgynevezett Eau de princesse. Renard párisi illatszerésztől és a kénkőtej (Schwefelmilch). Igen jó börfenntartó szerek még a következők: Vinaigre de la sociéte hygienique. Entrepot general 5. rue J.J. Rousseau. Úgy: Eau mérv eil leu se de Goulard, pour embellir et conserver le teint et enlever les taches de rousseur. Paris 229, rue St.-Denis. Mindkettőből három négy cseppet kell egy pohár vízbe cseppenteni és azzal mosdani. Mind ezen szerek minden nagy városi illatszerésznél kaphatók. Ha arczbőrödet a napforrósága megfájítá és gyulasztá, finom vászonra kent tejfelt rakj a fájós arczra és azzal borogasd.

A kezek ápolása.
A legkitűnőbb kéztisztító eszköz a mandula- és mogyorókorpa, csakhogy ennek használata mellett időközben lágy kézi szappannal, melyre nézve legjobb a királyné szappan, mosd meg kezeidet, de soha kútvízbe, hanem mindig folyó vagy jobb még eső vagy hóvízben.
Ki szép fehér kezeit óvni akarja, legjobb, ha éjszakára spermacaet-ből készült kenőccsel bekent keztyűt húz és abban hál. A kéznek legnagyobb ékessége még a szép köröm.
Szép fényt pedig úgy adhatsz körmeidnek, ha minden reggel körömkefével és szappannal megkeféled.

A haj ápolása.
A köznép rendesen tömöttebb és tartósabb hajjal bír, mint azok, kik rendkívül nagy gondot fordítanak rá, és mindeféle kenőcsökkel, hajnövesztőkkel élnek. Ebből világos, hogy a hajjal egyszerűen és mesterkéletlenül kell bánni. Ennek módja, pedig abban áll, hogy mindennap egyszer, ha lehet kétszer, azaz reggelenkint és este lefekvés előtt hajadat jól kifésüld, előbb ritka, azután sűrű fésűvel, de vigyázva, hogy fejbőrödet meg ne sértsd. Hajadat szorosan soha meg ne kösd, mert ez hajadat gyökeréből tépdeli ki, s magad sem tudod miért megyén hajad. Minden hónapban egyszer fejedet mosd meg tiszta langyos folyóvízben tojás sárgájával, mert ez a piszkot legjobban leviszi. Hogy a hajmolyok ellen óva légy, minden 3 hónapban holdújuláskor hajad végét igen éles ollóval lemetszheted. Ha a betegség következtében hajad kihullani kezd, azt vétek levágatni, legjobb ilyenkor vad-kenderfőzettel fejedet mosni, azt tisztán tartani, szorgalmasan fésülni, és kenőcsnek nyárfabimbó-kenőcsöt használni.
Ha hajad száraz és törékeny, cserepes és fénytelen megkívánja a kenést; ha ellenben fényes, puha és hajlékony, s természetes nedvességei bír, akkor a kenés felesleges, sőt ártalmas.”
(kiemelések tőlem)

A könyv itt elérhető:

Itt egy-két házi recept:

Rózsavíz, citromos rózsavíz - bőrápoló
Rózsaméz - bőrápoló

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése