Balázs napja

Balázs napja

február 3., Szent Balázs püspök és vértanú ünnepe. A Legenda Aurea szerint Balázs egy özvegyasszony fiát, akinek torkában megakadt a halszálka, imájával mentette meg a fulladástól. Az özvegy asszony étellel és gyertyával fejezte ki köszönetét a püspöknek. A szent neki és mindenkinek, aki a templomba gyertyákat vitt, jólétet és egészséget ígért. Úgy vált szokássá, hogy szükség idejében a szentnek gyertyákat áldoznak. A 6. sz.-ban a püspök nevét már a torokfájás gyógyítójaként emlegették. Emlékére alakult ki az a szokás, hogy a nép az áldozatra szánt gyertyákat a torka elé tartotta, miközben egészségéért imádkozott. Később ezt a szokást az egyház szertartásként gyakorolta, nálunk balázsolás vagy balázs-áldás néven. Az esztergomi rituale (szertartáskönyv, Velence, 1505) erre a napra az alma megáldását is előírja (→ szentelmények). A néphit mind a balázs-áldást, mind a szentelt almát a torokfájás elleni védekezésként tartotta számon. Apátfalván, Csanád megyében szokásban volt, hogy azok, akik a templomban balázs-áldásban részesültek, az otthon maradottak torkát is megsimogatták, hogy őket is kerülje el a torokfájás. Zalabaksán a szentelt almával, Parádon az alma héjával füstölték a torokfájóst. Németo.-ban a 13. sz.-tól kezdve Balázs napján vizet szenteltek. A templom elé hajtották az állatokat és → szenteltvízzel meghintették. A libákkal és tyúkokkal szenteltvizet itattak, hogy a tolvajoktól megvédjék őket. Ezen a napon tartották a → Balázs-járást. –

Irod. Koren, Hans: Volksbrauch im Kirchenjahr (Salzburg-Leipzig, 1935); Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938).

Balázs-járás

Balázs-napi (febr. 3.) adománygyűjtő, → köszöntő szokás. A 17. sz.-tól a tanító javadalmának felsorolásában gyakran találkozunk a Balázs-napi koledával, kantációval (Blasius-cantatio), vagyis a Balázs-járással. Rozsnyón 1670-ben a Balázs- és Gergely-napi ajándékot említik, egy galgagutai (Nógrád m.) jegyzőkönyv elmondja, hogy Balázs-napkor a kántornak énekkel kell körüljárnia a falut. Úgy látszik, hogy kezdetben a Balázs-járás alkalmával a tanító tanítványaival járta sorra a falut, majd később már csak a fiúk jártak házról házra, elmondták éneküket, ezután ajándékot kaptak, ez a tanítót illette. A Balázs-járáskor mondott ének legrégibb szövege 1650 tájáról való, amelyet a gyöngyösi Ferenc-rendi kolostor könyvtára egyik kötetének tábla melletti védőlapján találtak. Az 1711-ből származó feljegyzés a „tót mester uraimék által behozatott” Balázs-napi ugrálást említi. A szokás a szlovák nyelvterületen, Cseh- és Morvao.-ban egyformán elterjedt volt. Cseho.-ban már a 14. sz.-i adatok megemlékeznek róla. Feltehető, hogy morva vagy szlovák közvetítéssel került hozzánk. Nálunk legtovább, kb. a századfordulóig főleg a Dunántúlon és az északi területeken gyakorolták. Az Ipoly mentén az iskolában gyülekeztek a fiúgyermekek, onnan indultak és minden házba betértek, ahonnan gyermek járt iskolába. Hosszú vasnyársat is vittek magukkal, amelyet a padlásba szúrtak, majd a nyársvivő körül járva énekelték a gyöngyösi szöveg töredékes változatát. A tanító részére szalonnát, babot, kolbászt, lisztet stb. kaptak. A tanító néhány nap múlva a gyermekeket megvendégelte, ezután dudára táncoltak. Sümegen a balázsjárók hatan voltak: a generális, a püspök, a kapitány, a mester, a diák és a paraszt, s napszálltakor indultak útnak. A Somló vidékén a Balázs-járás az újonc iskolás gyermekek összegyűjtését célozta. Három-négy 10–14 éves fiú – az első püspöki süveggel a fején, a másik csákóval és fakarddal vagy nyárssal, a harmadik kosárral a kapott ajándékok számára – az iskolaköteles gyermekek családjaihoz látogattak. Verset mondtak, majd ajándékot kaptak. –

 Irod. Varjú Elemér: Balázsjáró 1650 tájáról (Ethn., 1915); Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964).

Általában gégedaganatok, vérzések, kelések, hólyagbetegségek, pestis és fogfájás esetében imádkoztak és imádkoznak segítségért. Emiatt az orvosok védőszentje. Továbbá védőszentje a takácsoknak, a szélmolnároknak és a fúvós muzsikusoknak is. Időjelző szentként is tisztelik: ünnepének ideje a tél végét és a veszedelmes viharokat jelzi. Ugyanakkor az állatok oltalmazójaként is tisztelik, mint aki távoltartja a farkasokat a nyájaktól.

Forrás:Magyar Néprajzi Lexikon

Forrás:Wiki Szent Balázs