2012. március 15., csütörtök

Kukorica korongok


Már karácsonykor felvetődött, hogy sütni kellene egy sárgarépás és sütőtökös „kekszet” is, de akkor már teljesen belefáradtam a gasztroajándékok készítésébe így a sárgarépás csak később készült el, a sütőtökösre pedig most, a sárga szín bűvöletében kerítettem sort.
 Ez a keksz vagy nevezzük korongoknak, mert keksznek nem elég kemény a sárgarépás-diós keksz  és egy korábbi kukoricalinzer mixéből született. Mielőtt hozzáláttam, azon elmélkedtem melyik analógiájára készítsem, de aztán arra jutottam, hogy kipróbálom, amit valamelyik gasztrobogon (sajna nem emlékszem melyiken, így nem tudom megjelölni a forrást) olvastam, hogy kukoricadarát tett a kekszbe, hogy lazábbá lazábbá váljon a tészta. Innen nem volt kérdés, hogy kukoricás lesz darával. Nem tudtam felidézni a dara arányát, kutakodni meg nem akartam, így érzésre tettem bele. És persze, nem bíztam teljesen a véletlenre  az omlósságát, így egy kis darált mogyorót tettem bele:) Darabolt csoki nem azért került volna bele, ha nem felejtem ki, mert annyira fantáziátlan vagyok, hogy nem tudok mást kitalálni, inkább amiatt, mert finom:)

Hozzávalók 50 db kekszhez:

5 dkg kukoricadara
25 dkg kukoricaliszt
10 dkg vaj
13 dkg sütőtök
10 dkg méz (2 ek.)
5 dkg mogyoró
1 tojás sárgája
½ tk. gyömbér
½ tk. fahéj
½ kk.só
1 narancs  héja
1 tk. szódabikarbóna vagy foszfátmentes sütőpor (még szerncse, hogy nekiálltam megírni a receptet, amíg a tészta pihent, mert kifelejtettem:))
2-3 dkg durvára vágott csokoládé (nagyon finom benne a tesztpéldányba beledolgoztam)opcionális
2-3 ek. baracklekvár (opcionális)
Elkészítése:
A sütőtököt meghámozzuk és tálba belereszeljük. Hozzáreszeljük a narancs héját (ha nem bio jó alaposan be kell áztatni szódabikarbónás vízbe és megsikálni). Hozzáadjuk a mézet, vajat, tojás sárgáját, fűszereket, mogyorót és darát végül a liszttel összekevert szódasbikarbónát.
Jól összedolgozzuk, lefedve 1-1,5 órát hűtőben pihentetjük.
Lisztezett munkafelületen kinyújtjuk 5-7 mm vastagságúra és kiszúrjuk.
A tetejére a lekvárból pici pöttyöket teszünk.
180 C-on 5-7 perc alatt megsütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.  Melegen nagyon-nagyon törékenyek!

2 megjegyzés:

  1. Szia Krinsz!
    Elvettem egy korongot, fincsi:-)!
    Nézz be hozzám, vár rád valami:-)! Remélem, szívesen fogadod!
    http://izemlekek.blogspot.com/2012/03/elso-blogdijam.html

    VálaszTörlés